2015. november 13., péntek

We all different people…

Egy év. Ennyi telt el a legutolsó bejegyzésem óta. Hosszú idő, vagy épp rövid, nézőpont kérdése. De igazából az idő relatív, hisz, ha egy forró serpenyőt fog meg az ember, az tűnhet óráknak, míg ha egy forró nőt, az másodperceknek.

Nem azért nem írok, mert nem történik velem semmi. Ellenkezőleg. Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenről, ami foglalkoztatott, amiről tudtam, írtam.
Megírtam mindent. A sok bejegyzés között elrejtett kis életbölcsességek mentén élem az életem és az az igazság, hogy nekem bejött.

Változunk. De a változás nem rossz. Nem szükségszerűen arról szól, hogy leveted magadról azt, aki voltál, inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak bizonyos megállók, ahonnan tudni kell tovább menni.
Élni kell az életet. Stílszerűen nem búcsúzom, de ez az utolsó bejegyzésem.

”Mindannyian változunk. Ha belegondolsz, mindannyian különböző emberek vagyunk az életünk során. És ez így van rendben, ez így jó, tovább kell lépni. Csak emlékezz közben mindazokra az emberekre, akik egykor voltál. Egyetlen sort sem felejtek el ebből. Egyetlen napot sem. Esküszöm. Mindig emlékezni fogok arra, amikor a Doktor én voltam.”


2014. november 13., csütörtök

Életjel...

Minden oké, élem az életem.
Tegnap titkárnőset játszottunk.

Összeköltözünk.


2014. szeptember 23., kedd

Ezt most bemásolom, mert rohadt vicces...

- Tanuld meg használni a WC-ülőkét. Nagylány vagy. Ha fel van hajtva, hajtsd le.
Nekünk felhajtva kell, nektek lehajtva. Sosem hallotok minket arról panaszkodni, hogy megint lehajtva hagytátok.
- Vasárnap = sportok. Ez olyan, mint a holdciklus vagy az apály-dagály váltakozása. Törődj bele!
- A bevásárlás NEM sport. És nem, soha nem fogunk rá akként gondolni.
- A sírás = zsarolás.
- Azt kérd, amit akarsz. Tisztázzuk: a finom utalások nem működnek! A nyomatékosított utalások nem működnek! Az egyértelmű utalások sem működnek!
Csak mondjad!
- Az IGEN és NEM tökéletesen megfelelő válaszok szinte minden kérdésre.
- Az igent és nemet külön-külön kell használni.
- Csak olyan problémával gyertek hozzánk, aminek megoldásában a segítségünket kéritek.
Erre vagyunk valók. Szimpátiáért ott vannak a barátnőitek.
- Az a fejfájás, ami 17 hónapja tart, az már betegség.
Menj orvoshoz!
- Bármi, amit 6 hónapnál régebben mondtunk nem felhasználható vita közben.
Igazából minden megjegyzésünk érvényét veszti 7 nap után.
- Ha nem úgy öltözködtök, mint egy sorozatszereplő, akkor ne várjátok el, hogy úgy viselkedjünk, mint a szappanopera-szereplők.
- Ha azt gondolod, hogy kövér vagy, valószínűleg úgy is van. Ne kérdezz minket!
- Ha az, amit mondunk kétféleképp érthető és az egyik megsért, elszomorít vagy feldühít, akkor mi a másikra gondoltunk.
- Megkérhettek, hogy csináljunk meg valamit, vagy megmondhatjátok, hogy milyen legyen.
De azt ne, hogyan. Ha már tudod, hogyan lehet a legjobban megcsinálni, tedd meg magad!
- Amikor csak lehet, a feltétlen szükséges mondanivalódat a reklámok alatt mondjad el!
- Kolumbusz Kristófnak nem volt szüksége iránymutatásokra.
Nekünk sincs.
- MINDEN férfi csak 16 színben lát, mint a Windows alapbeállításnál.
Például a barack az egy gyümölcs, nem szín. A padlizsán az zöldség. Fogalmunk sincs, mi az a mályva.
- Ha viszket, megvakarjuk. Így szoktuk.
- Ha azt kérdezzük mi baj és azt mondjátok "semmi", akkor úgy viselkedünk, mintha semmi baj se lenne. Tudjuk, hogy hazudtatok, de nem éri meg a zűrt.
- Ha felteszel egy kérdést, amire nem akarsz választ hallani, akkor olyan választ fogsz kapni, amit nem akarsz hallani.
- Ha valahova el kell mennünk, bármit is viselsz, az nagyszerű. De tényleg.
- Ne kérdezd meg, hogy min gondolkodunk, kivéve ha felkészülten tudsz beszélgetni olyan témákról, mint a futball, lőfegyverek vagy versenyautók.
- Elég ruhád van.
- Túl sok cipőd van.
- Formában vagyok. A kerek is egy forma

2014. szeptember 14., vasárnap

Mázlista szemétláda...

Olyan barátnőm van, aki úgy néz ki, mint egy topmodell, úgy öltözik fel nekem, mint egy luxuskurva, van agya, és ha elkezdek játszani a Batman: Arkham Origins című játékkal, akkor annyit mond, hogy "légy ügyes Batman", kacsint, és megcsókol...

Szerelmes vagyok. Most viccen kívül...


2014. augusztus 3., vasárnap

A szabad ég alatt...



Azt mondta, hogy menjünk el sétálni. Egy parkban akarta, hogy megdugjam. Hosszú ideig nem volt senkije, most minden létező alkalmat megragad, hogy pótolja a dolgokat. Vékony, magas, modellalkatú testét csak egy pánt nélküli top, illetve egy miniszoknya takarta. Bugyi meg melltartó nem volt rajta - mondván, az csak útban lenne. Kézen fogva sétáltunk a sötétség felé, amikor egyszer csak megállítottam, és határozottan leguggoltam. Nem ellenkezett. Felhúztam a szoknyáját, és kéjesen belenyaltam mézédes puncijába. Ő csak nyögött és a hajamat túrta. Enyhén begörnyedt, amikor már többet akartam. Felálltam, és elindultunk az immár ziháló cicával az oldalamon. Végül egy réten kötöttünk ki. Az egyik fához tolt és miközben vadul csókolt, már a nadrágomat húzta le. Elém térdelt, és finoman szopni kezdett. Lassan körbenyalogatott, majd elkezdte egyre szenvedélyesebben csinálni. Én is a hajába túrtam, amikor már csillagokat láttam. Kész voltam. Felállítottam, vadul a fának nyomtam és feltoltam azt a kis miniszoknyát. Nem kellett sok, már benne voltam. Nem különösebben finomkodtam, nem arra bukik, így hát adtam neki. Keményen és vadul, de nem volt elég neki. "Keményebben..." - mondta, mire a haját is megragadtam. Húztam, téptem, mire befogta a saját száját, nehogy túl hangos legyen. Mélyen keféltem hátulról, amikor éreztem, hogy a lábai remegni kezdtek. Nagyon élvezett. Négykézlábra rogyott, de nem szálltam ki belőle, folytattam. Majdnem elment másodszor is, amikor a távolban valami mozgolódást láttam. Indulnunk kellett.
...
Egy padon fejezte be. Én csak ültem, míg ő a szájával kényeztetett. azt akarta, hogy a szájába élvezzek, mint egy ribancnak. Megkapta...



2014. június 23., hétfő

2014. május 27., kedd

Reboot... #2

Ahogy ígértem. Minden megújult. Én is. Új lakhely, új munkahely, új nő... Egy teljesen új élet.
Hamarosan részletezem. Addig is, legyetek jó rosszak ;)


2014. március 11., kedd

Reboot...

Van az a pont egy ember életében, amikor semmivel sincs megelégedve. Amikor mindent kilátástalannak lát, és semmi nem jelent számára kapaszkodót. Nagyjából itt vagyok én is Most. Egy ideje. De azt hiszem ismertek már annyira, hogy nem állok le itt. Így hát elkezdtem kimászni. Az életem egy olyan szakaszba érkezett, amikor mindent újra tudok kezdeni. Egy totális reboot, másképp nem megy...

Mert hiába, ha már nem tudsz élvezni semmit, akkor nincs más meg kell tanulni újra értékelni a dolgokat...




Nemsokára jelentkezem...

2014. február 20., csütörtök

ÚRISTEN!

Életem legkiábrándítóbb kefélésén vagyok túl! Sokkban vagyok...
A fadarab új dimenziói nyíltak meg előttem...

2014. január 19., vasárnap

Top 10 férfi fantáziák: Van benne valami...

10. Hármas
Ez már csak természetes. A férfiak imádnak erre gondolni, természetesen két nővel szeretnének ágyba bújni. A férfiak szerint két gyönyörű nő összeölelkező testénél szebb látvány nincs is a világon.

9. Prostitúció
Sok férfi nem fog elmenni egy sötét sikátorba, hogy pénzért szerezzen magának egy nőt. Túlzottan félnek a betegségektől vagy az esetleges problémáktól. Ettől függetlenül sok férfi szexuális fantáziájában jelen van, hogy egy prostituálttal is ki szeretnék próbálni a szexet.

8. Szerepjátékok
A férfiak imádják a szerepjátékokat, mivel ez olyan, mintha több különböző nővel feküdhetnének le. Hogyha a barátnő nincs is benne a szerepjátékokban, a férfiak akkor is fantáziálnak róla.

7. Elérhetetlen nők
A férfiak szeretik az elérhetetlen nőket, akik nem lehetnek sohasem az övéik, ennek ellenére próbálkoznak. Azonban, hogyha a valóságban kapnak meg egy ilyen elérhetetlen hölgyet, az rengeteg aggodalmat okozhat számukra. Ezekben a fantáziákban szerepelhet a legjobb barát a felesége vagy a partnerének a legjobb barátnője.

6. Egzotikus helyek
A férfiak java része álmodozik extrém helyekről. Lehet ez szórakozóhely, parkoló, tengerpart vagy egyszerűen a lakás más helyei.

5. Rajtakapás
Kockázatos szex. Tudni, hogy valaki bármikor rájuk nyithat, növelheti a férfiak szexuális kedvét. Ráadásul ez sem csak exhibicionisták fantáziája. Emellett, hogyha hirtelen bepillantást nyerhetnek egy lány intim testrészeibe egy nyilvános helyen, az is egy hatalmas fantázia.

4. Az idegen
A férfi sétál az utcán, egy nő odamegy hozzá és segítséget kér, lehetséges, hogy valaki éppen üldözi. A férfi úgy dönt, hogy segít a bajba jutott hölgyön, akit aztán hazavisz és leápolja a sebeit. Aztán természetesen hatalmas szex lesz a vége.

3. Kukkolás
A férfiak igen felizgulnak azon, hogyha megleshetnek egy nőt. Ez akkor a legjobb, hogyha nem is ismerik a hölgyet. Talán a legmenőbb fantázia, hogyha megleshetnek egy lányt, aki éppen levetkőzik, majd megmártózik éjjel a medencében.

2. Dominák
Sok férfi szeretne olyan nőt látni maga mellett, aki hozzábilincseli az ágyhoz, letépi a ruháját és uralkodik rajta. A nő vágyik rá és akarja, de ő irányít.

1. A szűz
A férfiak versengőek, akárcsak a spermáik. Mindannyian szeretnének elsők lenni. Az egyik legnagyobb férfi fantázia, hogy ők tanítsanak meg a lányt arra, hogyan is kell ezt csinálni. Ez a kontrollról is szól, így ők uralkodhatnak a lány felett.

forrás: LovePanky.com

2014. január 3., péntek

Szexteszt: Értékelés...

Modern - Megvalósító

Modern: Jelmondatod: az élet egy játék, a játék neve szex. Szereted a szexet és a szex is szeret téged, na meg a párod is, vagy éppen az aktuális partnered. Nyíltságod irigylésre méltó. A mérce te vagy.
Megvalósító: Az vagy, aki keresi a változatos helyzeteket a szexben. Benne vagy abban is, amiben nem vagy száz százalékosan biztos és közben figyeled saját magad, teszteled, hogy ezek a szituációk mennyire okoznak örömet. Tudod, hogy a szex minősége nem csak a pozíciókon és eszközökön múlik, hanem mérhetetlenül fontosak az érzelmek is.

Amúgy ITT.

2013. december 21., szombat

2013. december 16., hétfő

Gáz van...

Szóval az van, hogy nem szexeltem, amióta az egyik exem felugrott (a nagyszájú lány). Az kb két hónapja volt. És kurvára nem hiányzik... Mi a szar van velem?

2013. december 2., hétfő